Menni vagy maradni?
Egy igen gyakori és fájdalmas dilemma kapcsán született az alábbi bejegyzés: az elmúlt néhány évben rengeteg barátom és ismerősöm döntött úgy, hogy nem próbálkozik tovább Magyarországon, hanem inkább külföldön teremt magának új egzisztenciát. A legtöbbször ennek a döntésnek anyagi és munkaerőpiaci okai vannak, ritkábban az éppen aktuális politikai rendszer. Egy vonatkozó cikkből idézve:
A 18-49 éves, Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok 7,4 százaléka, 335 ezer ember tartózkodik tartósan külföldön a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének új módszertanon alapuló gyorsbecslése szerint. Kapitány Balázs, az intézet tudományos titkára (…) arra hívta fel a figyelmet, hogy az adat nem a kivándoroltak, hanem a külföldön élő, de Magyarországon állandó lakcímmel rendelkezők számáról ad közvetlen becslést. (Forrás: a hvg.hu cikke)
Vagyis a magyar aktív népesség legalább 7,4 százaléka döntött úgy, hogy nem szeretne ebben az országban tovább próbálkozni, mert máshol könnyebben és/vagy jobban tud élni. Néhány hozzáfűznivalóm:
- A fenti adat konzervatív becslés, hiszen sokan úgy hagyják el az országot, hogy felszámolják a bejelentett lakhelyüket is.
- Ez a munkaerőpiac aktív részét tekintve még magasabb adat, hiszen az idősek és a legjobban lecsúszott rétegek nem szoktak kivándorolni — az eltartásuk viszont az itt maradókra hárul, ami még inkább felhajtja az amúgy is magas adókat és egyéb járulékokat.
- Sokan nem egyedül, hanem családostul mennek, ami tovább növeli a kivándorlók számát.
- A családokkal kivándorló kisgyerekek szinte biztosan nem fognak Magyarországra visszatérni, hiszen számukra Magyarország már nem „haza” vagy „otthon”, hanem egy furcsa és sok szempontból elég bizarr kis országocska, ahová néha a nagyszülők kedvéért el lehet látogatni. Ez a tendencia még inkább rombolja a jövőbeli nyugdíjrendszert.
Nagy dilemma ez, és egyike azoknak a témáknak, amikor a munkakeresés, a pénzügyi döntések és az életvezetési döntések egyetlen metszéspontban futnak össze. A magam részéről nem tudom, mi a legjobb megoldás. Egyrészt ha a munkaerőpiac képzettebb és életképesebb része elszivárog, azzal az itt maradottak minősége hígul, a terheik pedig növekszenek, ami egyértelműen nagyon rossz a maradóknak. Másrészt mindenki a saját életét éli. Sokan éltünk olyan korban, amikor tilos volt az országot elhagyni, és mindenki a kollektív szegénységben osztozott; az se volt túl szerencsés élet. A dilemma tehát adott, a kérdés pedig továbbra is nyitott:
Menni vagy maradni?
Te mit gondolsz erről?
Kedves Judit!
én nem látom annyira tragikusnak a helyzetet, mint amit a sajtó sulykol. Az Eu-ban, és a mai globalizált világban az emberek jönnek-mennek. Hangsúlyozom, jönnek is. Sok külföldit ismerek, aki Magyarországon dolgozik, köztük sok nyugat-európait. És nem csak olyanokat, akik egy multi ide delegált vezetőjeként nyugati fizetésért (plusz némi vad-keleti pótlékért) dolgoznak, hanem szép számmal vannak olyanok, akik a normál magyar feltételek mellett vállalnak munkát vagy éppen vállalkoznak.
A szocializmusban természetes volt, hogy ha valaki egy nyugati állampolgárral kötött házasságot, akkor ők nem Magyarországon élték a közös életüket (gyanús is lett volna az ellenkezője). Ma számtalan esetben követi a külföldi házastárs Magyarországra a párját. De sok az olyan fiatal is, aki egyszerűen azért jön ide, hogy kipróbálja magát egy idegen környezetben, és itt marad hosszabb-rövidebb ideig.
Persze mindez erősen szakma-függő. Magam egy informatikai multinál dolgozva szép számmal találkozom ilyen emberekkel. Mondjuk az orvosoknál némileg más a helyzet.
Sziasztok!
Mi mentunk is, maradtunk is, jottunk is… (nem gyoztunk ugyan) Mindent kiprobaltunk. Hol egyedul, hol egyutt Kedvesemmel, hol pedig, mint legutobb: kisgyerkoinkkel. Igen vegyes elmenyeink vannak. Keves LEHET a nyelvtudas, keves a szakmai mult es a biztos tudas, ha nem fogad be az adott kornyezet vagy pl. nem fizet ki a munkaltatod vagy nem fizeti a szerzodesben szereplo alberletedet etc.
Mi beleszaladtunk egy olyan helyzetbe, amibol csak kimaszni akartunk – szeretett gyermekeink miatt. EU-s orszagrol teszek emlitest, ahol kritikan aluli: hogyan kezeltek ovis kislanyunkat a tobbiekkel egyetemben (keszul a reszletesebb beszamolo is). Bolond lettem volna ott maradni: ez nem penz kerdese! – es az elet is ugy hozta, az eredetileg 2 evesnek indulo szerzodesbol felev sem lett! Nem veletlen.
Hiszem, hogy mindenki oda jut, ahova jutnia kell. A tapasztalat mindenesetre hasznos – barmilyen jellegu is.
Ujra nekivagnank csaladostul, am az meg varat magara.
Udv.,
Noemi (mintegy 10 eves kulfoldi multtal)
Lehet, hogy fogy a népesség, de úgy látszik, hogy sokan vagyunk a munkahelyek számához képest. Pláne ha a jól fizető állásokat nézzük, s nem számítjuk a létminimum alattiakat,ahol még be sem jelentik a dolgozókat – így azok a elesnek TB-től, és a nyugdíj szempontjából sem létezik munkahelyük.
Viszont külföldön sem könnyű érvényesülni és egyre nehezebb – kivéve ha valakinek nagyon jó szakmája van, és jó referenciái, több év gyakorlata – főleg, ha azt kint szerezte.
A nyugati országokban sokan élnek az Internetből – nálunk sokkal kevesebben még. Pedig úgy látszik, hogy ez volna a megoldás: az internet marketing és a befektetések, amit kevés helyen tanítanak, de egyre több ilyen lehetőség van
mégis. Az államnak támogatnia kellene az ilyen tanfolyamok
végzését: ingyenes OKJ tanfolyamokat kellene szervezni, s nem csak a fiatalok részére. A mélyszegénységben élők számára sem látok más kiutat: jelenleg az állások száma
nagyon lassan nő, mert sokba kerül az állás teremtés.
Ha volnának életképes szakszervezetek vagy más érdekérvényesítő szervezetek, azoknak ki kellene harcolniuk ezt.
Nagy jelentőségűek a Herman Judit könyvei, előadásai és tanfolyamai, hozzásegíti őket a fenti célok eléréséhez, és ahhoz, hogy vállalkozóvá váljanak, illetve megmentsék zsákutcába került vállalkozásukat.
Kedves Judit!
Én azt mondom menni! Menni minél előbb, mert csak úgy tapasztalja meg az ember, hogy miről ábrándozik. Jobb minél előbb konkrét lépésekkel demisztifikálni az elképzeléseket (általában barmirol is legyen szo) és rájönni, hogy milyen is az a valóságban. Es ha tényleg jobb mashol akkor maradni, örülni neki, ha meg nem, hazamenni es ujraertekelni a tennivalókat es annak örülni. Mert nehézségek mindenhol lesznek, hol anyagiak, hol lelkiek, mindenki maga tudja csak eldönteni, hogy kinek mi éri meg.
Üdv Franciaorszabol,
Gabi
Kedves Judit, A korábbi félévszázad tapasztalatai azt mutatják, hogy az 1950-70-es években külföldön munkát vállaló portugálok, spanyolok, volt-jugoszláviaiak, görögök zöme hazatért, majd anyagi alapokkal és friss tudással kezdett vállalkozásba vagy helyezkedett el jobb poziciókban. Tehát a meccs még nincs lefújva. Nyilván ehhez olyan környezet kell, ahová érdemes lesz visszatérni. Üdv,